CineScope
Piroska Molnár picture

Piroska Molnár

Acting
Known For

79 Years Old

Molnár Piroska (Ózd, 1945. október 1. –) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő,érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Eötvös Péter zeneszerző volt felesége. Szülei: Molnár József és Andrássi Viktória. Édesapja nem tért haza a szovjet fogságból, egyedül maradt édesanyja vissza szeretett volna térni Erdélybe, de ekkor már lezárták a határokat. Kunágotán telepedtek le, meghatározó gyermekkori élményei ehhez a településhez kötik. A mama tanácsára (tanuljon szakmát) Szegeden közgazdasági technikumban érettségizett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban végzett (eközben fellépett az 1966-os Táncdalfesztiválon), ezt követően a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 1971-ig volt tag. 1971 és 1978 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. 1978-tól 1982-ig a Nemzeti Színházhoz köti szerződés. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja. 1984-től, 18 éven át ismét a kaposvári társulatot erősíti. 2002 és 2013között a Nemzeti Színház tagja. 2013-tól a Thália Színház tagja. Rendszeresen fellépője az 1982-ben alapított Kőszegi Várszínház bemutatóinak. A prózai szerepek mellett, számos zenés darab főszereplője is, így például a Mohácsi János által rendezett Csárdáskirálynő Ceciliája, és az Ármány és szerelem, mely alakításáért 2010-ben elnyerte a színikritikusok Fővárosi Színházi Díját. Kurtág György kortárs zeneszerző kérésére, unszolására elvállalta a Beckett-töredékekre írott darabjában – What is the Word (Op. 30) – való közreműködést, 2008-ban. Az előadás bemutatója a Zeneakadémián volt, amelyet számos külföldi (Salzburg, Berlin, Zürich) fellépés is követett. Eötvös Péter, Vocal Works című Cd-jén, a Mese című darab közreműködője volt. 2005 óta az Aase-díj kuratóriumának tagja. 2010-ben Nagymama-díjat alapított a legígéretesebb kaposvári fiatal női és férfi színész számára, amelyet évente ítélnek oda és 100-100 ezer Ft jelképes díjjal jár. Az elismerést minden évben Csiky Gergely születésnapján, december 8-án (először 2011-ben) adják át. 2011-ben Komlós Juci helyére a Nemzet Színészévé választották. 2011 őszétől a m1 IrReality Show-jának, a Munkaügyeknek a főszereplője, ahol Sipeki Elvirát, a Munkaügyi Hivatal osztályvezetőjét alakítja. A férje volt Eötvös Péter zeneszerző 1968-tól, de később elváltak, és egy közös gyermekük született 1969-ben, Eötvös György, aki 1995-ben elhunyt. Forrás: Wikipédia

Born

Ózd, Hungary on 1st October 1945

All Credits

Godmother Image
Godmother
Róza mama
Russian Doll Image
Russian Doll
Hungarian Pedestrian
The Pillars of the Earth Image
The Pillars of the Earth
Grandmama
Holnap tali! Image
Holnap tali!
Igazgatónő
Work Matters Image
Work Matters
Elvira
Hungarian Folktales Image
Hungarian Folktales
Mesemondó
A falu jegyzője Image
A falu jegyzője
Tengelyiné
Taxidermia Image
Taxidermia
Hadnagyné
The Hungarian Dressmaker Image
The Hungarian Dressmaker
Fateless Image
Fateless
Terka
Liza, the Fox-Fairy Image
Liza, the Fox-Fairy
Márta Tanaka
The Prince and the Pauper Image
The Prince and the Pauper
Farmers Wife
Young, Dumb and Full of Love Image
Young, Dumb and Full of Love
Rózsi néni
Gulls and Gangsters Image
Gulls and Gangsters
Nobody's Daughter Image
Nobody's Daughter
Anna
The Notebook Image
The Notebook
Grandmother
The Tragedy of Man Image
The Tragedy of Man
A Föld szelleme (voice)
Rokonok Image
Rokonok
A Fox's Tale Image
A Fox's Tale
Doris (voice)
129 Image
129
Nora
Free Fall Image
Free Fall
Auntie
We Never Die! Image
We Never Die!
Cukrász felesége
Stop Mom Theresa! Image
Stop Mom Theresa!
Talicskáné
Aglaya Image
Aglaya
Frau Hitz
Dollybirds Image
Dollybirds
Aranka
Dolina Image
Dolina
Colentina Dunka
Tabló Image
Tabló
The Stationmaster Meets His Match Image
The Stationmaster Meets His Match
Anya
Ants' Nest Image
Ants' Nest
Haunted Holiday Image
Haunted Holiday
Olympe szelleme
Csendes éj Image
Csendes éj
Rózsika
Szamba Image
Szamba
Klári, Ifj. Szamba Ottó anyja
Hippolyt Image
Hippolyt
Woman with dog
The Dream Car Image
The Dream Car
Kerekes Anna
Awakening Image
Awakening
Aranka néni
No Image
The Last Chance
Csingerné
Memories of a River Image
Memories of a River
No Image
Gypsy Lore
Máli
Szuperbojz Image
Szuperbojz
The Insult Image
The Insult
Anya
Mafiosi in the Aegean Image
Mafiosi in the Aegean
Mum
No Image
Rohamsisakos Madonna
Bicóné
Makra Image
Makra
No Image
The Valley
Mária
Ványa bácsi - Buborékkeringő Image
Ványa bácsi - Buborékkeringő
Rozália
Last Desk Image
Last Desk
Györgyi néni
The Match Image
The Match
Balláné (Hungarian voice)
No Image
Így írtok ti
My Sweden – A Changing Wilderness Image
My Sweden – A Changing Wilderness
Narrator (Hungarian)
Swap Image
Swap
Escape Room Image
Escape Room
Rinaldó Image
Rinaldó
Klári
Hungarian Folk Tales: The Jackdaw Girls Image
Hungarian Folk Tales: The Jackdaw Girls
Storyteller
Kissed By The Devil Image
Kissed By The Devil
No Image
Esküvőtől válóperig
Mme De Champrinet
Streamschool Image
Streamschool
Narrator