CineScope
Tibor Szervét picture

Tibor Szervét

Acting
Known For

67 Years Old

Szervét Tibor (Cegléd, 1958. március 1. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, színházi rendező, érdemes művész, jogász. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán doktorált 1982-ben. 1984-ben felvételt nyert a Színművészeti Főiskola (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem) színész szakára, ahol mesterei Kerényi Imre, Huszti Péter és Ruszt József voltak. 1988-ban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1989-ben egyik alapító tagja volt a Ruszt József vezette Független Színpadnak. 1991-1994 között a Miskolci Nemzeti Színház vezető művészévé vált a sikeres jellemszerepek alakítása során. 1994-ben négy színház hívta Budapestre, végül a Cyrano előadással együtt szerződtette át a Vígszínház, amelynek három évig volt tagja. 1997 és 2014 között a Radnóti Színház színésze, számos művészeti- és közönségdíj kitüntetettje. Különböző színházakban rendez. 2014-től a Thália Színház művésze. A szerepeit egyedi megoldásokkal és a nézőkre nagy hatással megformáló színész (lásd: a Miskolci Nemzeti Színház és a Radnóti Színház közönségdíjai) az interjúiban nagy szeretettel nyilatkozik a szerepeiről. Ezek közül kiemelhető a Cyrano és a Hamlet címszerepe a Miskolci Nemzeti Színházban; a Radnóti Színházban a száznegyvenszer előadott Ványa bácsi Asztrov-, és a kétszázszor játszott Anconai szerelmesek Tomao szerepe, a IV. Henrik címszerepe, majd a Tóték különös Postása; a Budapesti Kamaraszínház tizenegy éven át játszott Emberbarát előadásának Philip szerepe; valamint a Madách Színházban a Spamalot Arthur királya. Filmszerepei közül a Valami Amerika Alex Brubeck producere, a Magyar vándor Huba vezére, valamint az Apacsok film Tartótisztje a legemlékezetesebb. Forrás: Wikipédia

Born

Cegléd, Hungary on 1st March 1958

All Credits

Napoleon Image
Napoleon
Grouchy
Csak színház és más semmi Image
Csak színház és más semmi
Dénes Ivánszky
Citizen X Image
Citizen X
Detective
The Perfect Murderer Image
The Perfect Murderer
Zengő
Varg Veum - At Night All Wolves Are Grey Image
Varg Veum - At Night All Wolves Are Grey
Csángó
A Kind of America Image
A Kind of America
Alex
Hungarian Vagabond Image
Hungarian Vagabond
Huba
Para Image
Para
Faragó úr
The Boy on the Train Image
The Boy on the Train
Antal
A Kind of America 2 Image
A Kind of America 2
Alex Brubeck
Dirty Fred, the Captain Image
Dirty Fred, the Captain
A Kind of America 3 Image
A Kind of America 3
Alex Brubeck / Dr. Matyó Géza börtönigazgató
Car Park Image
Car Park
Imre
Borotvaélen táncolva Image
Borotvaélen táncolva
Eenie-Meenie Image
Eenie-Meenie
Hamar Imre
Ványa bácsi - Buborékkeringő Image
Ványa bácsi - Buborékkeringő
Jakab
Riviera East Image
Riviera East
A nevezetes névtelen Image
A nevezetes névtelen
Önmaga
Mansfeld Image
Mansfeld
Col. Bánkuti
No Image
Itt érzem magam otthon
Papa
Ischler Image
Ischler
Dr. Falk Tibor
A helység kalapácsa Image
A helység kalapácsa
Harangláb